A kender szántók, parlagterületek gyomtársulásainak növénye. Az egész világon elterjedt mind vadon, mind haszonnövényként, mivel nincs szüksége másra csak meleg éghajlatra, így rendkívül könnyen termeszthető akár fedett területen, akár a szabad ég alatt.
Haszonnövényként a rostjáért termesztették a kendert már évezredek óta, mivel a rostokat fonalkészítéshez fel lehetett használni. A kínaiak ruhákat, cipőket készítettek ezekből a rostokból. Hazánk területén közel kilencezer éve termesztik a kendert. A magyarok már a honfoglalásnak nevezett esemény előtt ismerték e növényt és feldolgozásának módját.
A kender a gyógyászatban
Manapság egyre többet lehet hallani az epilepsziával küzdő gyermekek szüleinek körében egy új kender alapú termékről, a CBD-olajról, amely egyes esetekben a receptre kapható gyógyszereknél eredményesebben, kevesebb mellékhatással csillapította a betegek rohamait.
A kannabidiol – röviden CBD – a kender növény egyik hatóanyaga, amelynek fogyasztása nem jár együtt tudatmódosító hatásokkal. Az emberi szervezet természetesen is állít elő kannabinoidokat, amik gyakran speciális idegvégződésekre, a CB1 és a CB2 receptorokra kapcsolódva fejtik ki a hatásaikat, jelentősen hozzájárulnak például a hangulat, az étvágy, a fájdalom és a figyelem szabályozásához.
Ígéretes gyógyszernek mutatkozik a magas CBD-tartalmú kannabisz-kivonat a Crohn-betegség és az epilepszia gyógyításában, egyes laboratóriumi kutatások szerint rákölő tulajdonságokkal is rendelkezik.